*Kutyák és Farkasok*

Ez a falka azért jött létre hogy a kutyaimádók, a farkasimádók és azok is akik mind a kettőt ugyan úgy szeretik jól érezzék itt magukat.

                    A farkas:

farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris).

Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajtis: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és asörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Szócikkünkben „farkas” alatt a szürke farkas értendő.

Előfordulása 

Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika ésEurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőitKözép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. KihaltJapánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különbözőbiomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőigmindenhol képes megélni.

Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján.

Európában 

Európában csak szigetszerű populációi élnek:

  • Skandináviában,
  • Kelet-Európában,
  • Olaszországban,
  • az Ibériai-félszigeten és
  • a Kárpátokban.

Szerencsére ma már Magyarországon is védett, azaz a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan. Hazánkban az 1. világháború után pusztult ki és az1980-as években jelent meg újra; Szlovákia, Románia és Szerbia–Horvátország felől is elkezdett visszatelepülni:

  • a Gömör-Tornai karszton (Aggteleki Nemzeti Park)
  • a Zempléni-hegységben (Zempléni Tájvédelmi Körzet),
    • a Börzsönyben (Duna-Ipoly Nemzeti Parkban) és
  • a Dél-Dunántúlon (a Duna-Dráva Nemzeti Parkban)

is él néhány falka. Elkóborolt egyedeket többször megfigyeltek a Kiskunsági Nemzeti Parkban is.

1991-ben a Balaton-felvidéken ejtettek el egy példányt, és kitömött bundáját az Afrika Múzeumban állították ki Balatonedericsen.

Magyarországon 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj.

Alfajai 

Alfajainak számát máig vitatják; a változatok megkülönböztetésében különösen az amerikai kutatók jeleskednek. A vélt és valós alfajok:

  • közönséges farkas vagy európai farkas (Canis lupus lupus)
  • kutya (Canis lupus familiaris)
  • dingó (Canis lupus dingo)
  • alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum)
  • alexander-szigeti farkas (Canis lupus ligoni)
  • arab farkas (Canis lupus arabs)
  • Baffin szigeti tundra farkas (Canis lupus manningi)
  • banks-szigeti farkas (Canis lupus bernardi)
  • belső-alaszkai farkas (Canis lupus pambasileus)
  • brit-kolumbiai farkas (Canis lupus columbianus)
  • Buffalo farkas (Canis lupus nubilus)
  • dél-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus youngi) – kihalt
  • egyiptomi farkas (Canis lupus lupaster)
  • észak-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus irremotus)
  • floridai farkas (Canis lupus floridanus) – kihalt
  • grönlandi farkas (Canis lupus orion) – valószínűleg kihalt
  • Hondo japán farkas (Canis lupus hodophilax) – kihalt 1905-ben
  • hudson-öböli farkas (Canis lupus hudsonicus)
  • ibériai farkas (Canis lupus signatus)
  • indiai farkas (Canis lupus pallipes)
  • japán farkas (Canis lupus hattai vagy Canis lupus rex) – kihalt
  • cascade-hegységi farkas (Canis lupus fuscus)
  • Kaszpi-farkas (Canis lupus cubanensis)
  • keleti erdei farkas (Canis lupus lycaon)
  • kenai-félszigeti farkas (Canis lupus alces) – kihalt
  • Labrador farkas (Canis lupus labradorius)
  • Mackenzie tundra farkas (Canis lupus mackenzii)
  • mackenzie-völgyi farkas (Canis lupus occidentalis )
  • Manitoba farkas (Canis lupus griseoalbus)
  • mexikói farkas (Canis lupus baileyi) – vadon kihalt, visszatelepítése folyik
  • mogollon-hegyi farkas (Canis lupus mogollonensis) – kihalt
  • olasz farkas (Canis lupus italicus)
  • orosz farkas (Canis lupus communis)
  • sarki farkas (Canis lupus arctos)
  • spanyol farkas (Canis lupus deitanus)
  • sztyeppei farkas (Canis lupus campestris)
  • texasi szürke farkas (Canis lupus monstrabilis) – kihalt
  • tibeti farkas (Canis lupus laniger vagy Canis lupus chanco)
  • tundra farkas (Canis lupus albus)
  • új-foundlandi farkas (Canis lupus beothucus) – kihalt
  • vancouver-szigeti farkas (Canis lupus crassodon)
  • Canis lupus filchneri
  • Canis lupus gregoryi – kihalt

A mára már kihalt nádi farkas (toportyán) a Kárpát-medencében élt. Azonosítása vitatott: egyesek szerint a farkas egy alfaja (Canis lupus minor) lehetett, mások szerint az egykor itt is honos aranysakál (Canis aureus)

A kutya (Canis familiaris) a farkas háziasításával létrejött új faj. Régebben a farkas egyik alfajának (Canis lupus familiaris) tartották, de azetológiai vizsgálatok kimutatták a két faj pszichés tulajdonságainak döntő, szelekció eredményezte különbözőségét.

Megjelenése 

A nőstények testtömege 12–55 kg (átlagosan mintegy 40 kg), a hímeké 15–80 kg (átlagosan mintegy 50 kg); a legkisebbek az Arab-félszigeten élő (élt?), a legnagyobbak az észak-amerikai farkasok. Testhossza 1,0–1,6 m, amihez hozzájön még a 40–50 cm-s farok. Szőrzete élőhelyétől függően a fehértől a mélyfeketéig változik; Európában általában szürkésbarna. Egy alomban előfordulhat akár minden színárnyalatból is kölyök.

Talpán és farka alatt a terület megjelölését segítő illatmirigyek vannak.

Izomzata, tüdeje és szíve kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez: rövid távon sebessége eléri a 60–70 km/órát, és eközben akár 4—5 métereseket is ugorhat. Valamivel lassabban futva (45–50 km/órával) mintegy 15–20 percig képes üldözni a prédát, de ilyen hosszú futás után legalább ennyit pihennie is kell.

Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a jávorszarvas szagát; szelíd farkasok 6 km-ről is válaszoltak egy ismerős ember farkasüvöltést utánzó hangjára — a valódi farkasüvöltést valószínűleg jóval messzebbről is meghallják. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló.

A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Agytérfogata 150–170 cm³; különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki.

Vad alfajai a rókánál jóval nagyobb, szürke, barnásszürke, sárgásbarna vagy fehér színű állatok. (Az alfaj színe élőhelyétől függ.)

Élettartama átlag 13 év, fogságban átlag 15 év. A vadon élő farkas születéskor várható élettartama 5–6 év; a halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések.

Életmódja 


Farkasok támadnak meg egy amerikai bölényt

A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés: a farkasok kórusban „énekelnek”:

  • összetartozásuk erősítése érdekében,
  • aktivitásuk szinkronizálását segítendő és
  • annak jelzésére, hogy a terület az övék.

Testbeszédében nagy szerepet kap a hosszú, bozontos farok.

A falka szervezete 

A falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket — nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak — ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.

A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:

  • az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
  • az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.

Az együttműködés megköveteli:

  • a fejlett szociális intelligenciát,
  • a jó problémamegoldó képességet és
  • a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.

Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében.

A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be.

Territoriális viselkedése 

Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más szociális fajoktól — például a hiénaféléktől (Hyaenidae) – eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A letelepedett időszakban a falka csak napi 5–6 km-t jár be; a teljes terület bejárásához ilyenkor mintegy három hét kell — ez a felségterület a falka létszámától és az élőhely adottságaitól függően többnyire 100–300 négyzetkilométer. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben.

A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért.

Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában itt portyáznak a falkából kivert példányok is.

Táplálkozása 

Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat és rákokat.

A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.

A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony.

A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal egy-egy farkas akár 9 kilogrammot is felfal belőle. Rendkívül erős állkapcsával akár a jávorszarvas vagy a bölény legvastagabb csontjait is el tudja morzsolni.Több amerikai tanulmány is bizonyítja, hogy zápfogaival (Molares) akár 105 kg/cm² (1500 Psi) harapóerőt is kifejthet. A dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.

Szaporodása 

A hím sokáig, gyakran egy évnél is tovább udvarol a nősténynek, az ezután kialakuló kapcsolat azonban több évre szól; a két fél erősen kötődik egymáshoz.

A szaporodás a domináns alfa-pár előjoga, vagyis a farkasokra a monogámia jellemző úgy, hogy a kieső alfa-egyed helyét a rangsorban következő veszi át. Az alfa-nőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval akadályozza; előfordulhat, hogy kölykeiket elpusztítja.

A szaporodási időszak január és április között van, az északi farkasoké később, mint a délebbre élőké. A nőstény évente egyszer ivarzik, azösztrusz 5–14 napig tart. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, akár 14 is lehet (általában hét). 5–10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10–15 nap múlva nyílik ki. 7–9 hétig szopnak.

A kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz, így visszahányt eledellel táplálják is őket – halandósági rátájuk ennek ellenére nagy. A szülőodút 8–10 hetes korukban hagyják el. Játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattal vadászni.

Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak. Ekkor többnyire elhagyják a falkát, és megpróbálnak másikhoz csatlakozni, illetve újat alakítani. A vadászat és a dominanciaharcok közben szerzett sérülések a leggyakoribb halálokok. Állatkertben közel 15 évig is élhetnek.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 18
Össz.: 6 845

Látogatottság növelés
Oldal: farkasról
*Kutyák és Farkasok* - © 2008 - 2024 - kutyak-farkasok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »